2013. november 11., hétfő

Hétfő

Ma reggel is szokásosan kezdtük a napot. Gyors közös reggeli, majd a társaság két csapatra oszolva indult el a gyakorlatára.
Fél 7-kor átöltözve osztályátadással indítottam. Ezt követően segítettem az ápolónak, aki mellé beosztottak. Rendbe tettük az ágyakat, segítettünk a fürdésben, majd csatlakoztam a reggeli osztásához. Ezután a szokásos feladatok következtek. Pl. ágyhúzás, beteg mobilizálás, viziten való részvétel, ebéd osztás
Délben 4 társammal ebédelni mentünk a kantinba. Megbeszéltük, hogy eddig kivel mi történt. :-) 
Ebéd után beteg felvételeken vettem részt az ápolóval, majd fél 3-kor ismét a csajokkal indultunk haza. 
Útközben végre először láthattuk, hogyan is működik egy autómata garázs. Mindannyian tátott szájjal 'rátapadva' a hatalmas üvegfalra néztük végig. :-D
Először is a sofőr bepötyögi az autó helyét, majd kimegy, és az autó leereszkedik. Az alváznál fogva 2 kar átemeli a járművet a saját polcára. :-)
Elnézést kérek a kép rossz minősége miatt, de azért látszik a polc rendszer.

Hazaérve mindenki szusszant egy kicsit, később pedig együtt elmentünk a Hoferbe, amit nálunk Aldinak hívnak. Kicsivel nagyobb a választék, mint nálunk, árban viszont hasonló.
Este mindenki elvonult a saját kis kuckójába, és nyugovóra tért. :-)

Puszi: Grétus

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.